< Vissza a szak honlapjára

Magyar Română English

Főoldal /

Unikornis 2014

A 2021-es verseny honlapjáért katt ide!

Az Unikornis középiskolás diákok közötti országos vetélkedő, amit idén írtunk ki először. Fő célunk, hogy minél többen megismerjétek a nyelvészet tudományát. A versenyfeladatok megoldásához nincs szükség az iskolai ismeretanyagra, így a kilencedikesek sincsenek hátrányban a tizenkettedikessel szemben. A nyelvi olimpia feladatai főként a logikára és kutatásra épülnek, és nem korlátozódnak a magyar nyelvre. Reméljük, hogy azáltal, hogy a nyelvészetnek ezt a tudományos oldalát mutatjuk meg, azt meg is kedvelitek, és élvezeteteket lelitek majd a feladatok megoldásában.

 

1. forduló feladatlapja
Beküldési határidő: 2014. március 5. (23:59)

2. forduló feladatlapja
Beküldési határidő: 2014. április 5. (23:59)

Képek a döntő fordulóról
Nagyvárad, 2014. május 15--18.

 

 

Kik jelentkezhetnek az Unikornisra?

Minden középiskolás diákot szeretettel várunk. A versenyben csapatok is részt vehetnek, de egyénileg is jelentkezhetsz. Egy csapat minimum 2, maximum 4 tagból állhat. Minden csapatot egy tanár kell vezessen és a versenyre benevezzen. A csapatvezető tanár nem számít csapattagnak. Ő csak koordinálja a csapattagok vagy az egyéni versenyzők felkészülését és tevékenységét a verseny ideje alatt, valamint az egyéni versenyző vagy a csapat nevében elvégzi a nevezést és a szükséges adminisztrációs feladatokat. Egy iskolából több versenyző vagy csapat is nevezhet. A csapatok összetételére vonatkozóan nincs megkötés: a csapattagok azonos vagy különböző évfolyamokról lehetnek. Egy versenyző csak egy csapatnak lehet tagja, ill. döntenie kell, hogy egyéni versenyben vagy csapattagként indul (a kettő kizárja egymást). Egy tanár több egyéni versenyzőt vagy csapatot nevezhet.

 

Hogyan lehet jelentkezni?

Győzz meg egy tanárt, hogy nevezzen be téged vagy a csapatodat a versenybe! Benevezni az első forduló feladatainak megoldásával és az adatlap kitöltésével lehet.

A versenyre való nevezéseket (tehát a kitöltött űrlapot és az első forduló feladatainak megoldását) 2014. március 5-én 23:59-ig fogadjuk el. A feladatok megoldását az unikornis2014@gmail.com címre várjuk. Minden beérkező e-mailről két munkanapon belül visszajelzést küldünk.

 

Hány fordulóból áll?

A 2013/2014-es tanévben két internetes fordulót, majd egy országos döntőt rendezünk. Az első és második fordulón legnagyobb pontszámot elért versenyzők/csapatok kapnak meghívást az országos  döntőre, melynek helyszíne idén Nagyvárad, időpontja május 15−18. Az első két fordulóban az egyéni és a csoportos versenyben nevezők ugyanazt a feladatlapot oldják meg, az országos döntőn azonban külön kategóriákban indulnak.

Hol találhatom a feladatokat?

Az első és a második forduló feladatai már letölthetők. A 2. forduló megoldásainak beküldési határideje: 2014. április 5., 23:59

 

Ha szívesen hirdetnéd a nyelvi olimpiát a saját iskoládban is, töltsd le a plakátunkat!

Ha kérdésed, megjegyzésed van, lépj velünk kapcsolatba! Írj az unikornis2014@gmail.com-ra!

 

Minden versenyzőnek jó munkát kívánunk!

 

Szervezők:

Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége

Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék (Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)

 

Versenyfelelős:

Kádár Edit (maimagyar@inbox.com)

Copyright © 2011 Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelv és Irodalom Szak, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro